Speciális Önkéntes Tartalékosok

Ismét 6 hónapos speciális tartalékos kiképzést indít a honvédség Szeptemberben folytatódik a speciális tartalékos katonák fél éves képzési programja: most is több száz jelentkezőt várnak a megyeszékhelyek toborzóirodái és a kormányhivatalok.

vírushelyzet miatt létrejött program júliusi indulásakor mintegy 400-an döntöttek úgy, hogy szeretnék kipróbálni magukat katonaként. Olyan büntetlen előéletű, felnőtt korú, magyar állampolgárok jelentkezhetnek, akiknek belföldi lakcímük és legalább általános iskolai végzettségük van. A honvédség akár több ezer állás nélkül maradt embernek adhat átmeneti vagy hosszútávú munkalehetőséget, a 6 hónapos képzés ugyanis újabb fél évvel meghosszabbítható, de lehetőség van áttérni más szolgálati formára is.

A speciális tartalékosok szeptember 1-jén vonulnak be a Magyar Honvédség kijelölt alakulataihoz, a lakóhelyükhöz legközelebbi képzési helyre, ahonnan minden nap hazamehetnek. Bevonulásuk napján az újoncokkal szerződést kötnek, majd megkapják a kiképzéshez szükséges ruházatot. A garantált havi jövedelem mellett napi egyszeri meleg étel és utazási támogatás is jár. Kihívásokkal teli mindennapok és összetartó közösség várja mindazokat, akik szívesen megismerkednének a magyar katonák mindennapjaival.

A kiképzést nem úgy kell elképzelni, mint a hivatásos vagy a szerződéses katonák felkészítését - a programot ugyanis kifejezetten katonai előképzettséggel nem rendelkező civil embereknek dolgozták ki. Az elvárások ettől függetlenül magas szintűek: az erőnlét fokozatos növelése után egy 6 hetes lövészeti képzés és 3 hónapos egyéni szakkiképzés következik. Ezalatt minden résztvevő egy általa választott területre specializálódik érdeklődési körének és végzettségének megfelelően. Aki a képzési idő alatt visszakapja állását vagy új munkát szerez, bármilyen megkötés nélkül, azonnal visszatérhet a civil életbe.

A cél az, hogy a program hatására egyre többen válasszák a szerződéses szolgálatot vagy a tartalékos szolgálati formák valamelyikét. Az első speciális tartalékosok közül sokan már komolyan érdeklődnek a katonai hivatás iránt. Számukra igyekeznek a végzettségüknek megfelelő legénységi, altiszti vagy tiszti beosztást találni, amennyiben megfelelnek a fizikai és egészségügyi feltételeknek.

A speciális szolgálatformához egészségügyi szűrés és erkölcsi bizonyítvány szükséges. A katonai toborzók mindenben segítik a jelentkezőket: megszervezik az orvosi vizsgálatokat, ha kell, segítenek az erkölcsi bizonyítványhoz szükséges formanyomtatvány igénylésében és kitöltésében is. A jelentkezési lapot a megyei toborzóirodákban lehet kitölteni, az előzetes kérdésekre pedig telefonon és e-mailben is válaszolnak. Elérhetőségük megtalálható a www.iranyasereg.hu és a www.hadkiegeszites.hu oldalakon, de jelen vannak a Facebookon is, MH Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság néven.